2011-től az Egészségbiztosítási Felügyelet Megszűnik

Az egészségbiztosítási felügyelet megszűnéséről döntött az Országgyűlés 2010.július 22-én, csütörtökön. A kormány által beterjesztett törvényjavaslatot a parlament 307 igen szavazattal 47 ellenében fogadta el. Az indítványt az ellenzéki frakciók esetében az LMP és az MSZP ellenezte, míg a Jobbik támogatta.
Mivel megszűnik az egészségbiztosítási felügyelet, annak feladatainak ellátását más szervekhez (egészségügyi államigazgatási szerv) történő átszervezéssel kívánják megoldani. A módosítás részben a gazdaságos és biztonságos gyógyszer és gyógyászati segédeszköz ellátást, részben pedig a gyógyszerforgalmazás szabályait érinti.
Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkár nyilatkozata szerint, azonban az egészségbiztosítási felügyelet hatáskörén belül nem függesztették fel a magyar jogrendet, vagyis jelenleg is van rendszere a betegjogi képviseletnek. Az átszervezéssel a bürokrácia csökkentését is szeretnék elérni.
Az elfogadott törvényjavaslat még egy átmeneti patikaalapítási moratóriumot is tartalmaz, amely 2011. január 1-jéig érvényes. A módosítás szabályai a gyógyszertárak alapítására, tulajdonlására vonatkoznak, mely szerint csak olyan településen engedélyezi közforgalmú gyógyszertár működését, ahol a moratórium ideje alatt szűnt meg, illetve nincs gyógyszertár. A módosítás nem vonatkozik a kézi, a fiók és az intézeti gyógyszertárak alapítására.